...van a fejemben napközben, és mire ideérek nagyritkán, a java kiröppen.
Hogy mennyire édes, amikor a kiskecskét utánozza, félszegen, halkan (mememe).
Hogy mennyire idegesít, amikor nem eszik, viszont a kajástálban szeretne túrni a kis evőeszközével, aminek egyenes következménye, hogy 3 m sugarú körben minden kajás lesz.
Hogy mennyire zabálnivaló, amikor locsolja a virágokat a derekáig érő - azért üres - locsolókannával.
Hogy elolvadok, mert már ad puszit.
Hogy síkideg vagyok, mert még mindig nem akar integetni és tapsolni. A tenyerembe viszont belecsap.
Hogy ultraügyes, mert szalad, kérésre nagyot lép, átlépi a vastag csöveket az udvaron, egyedül felmászik a lépcsőn a kisvödrével.
Hogy milyen nehéz, amikor megyünk a lovardához a birkákat megnézni, és még véletlenül sem menne egy lépést sem.
Hogy virágokat és fűszereket szed a kisvödörbe.
Hogy azonnal szétnyom minden paradicsomot, ami a keze ügyébe kerül. És egy kicsi koktélparadicsomnak hozzávetőlegesen 642 magja van, legalábbis ránézésre.
Hogy üvöltve rohan a kutyák után, azok meg farokbehúzva menekülnek előle.
Hogy egész délelőtt egy hangot nem ad, és csak bújik hozzám, ha közös programot szervezünk a szomszédcsajjal és a 2 hónappal idősebb kisfiával, kizárólag ismerős terepen.
Hogy mennyire örül az apjának, ha hazaér.
Hogy mennyire örül a cicimnek. Vagy egy szilvának. Vagy egy félujjnyi víznek a vödrében. És hallatja azt a jellegzetes kis hangot, amivel eleinte csak a cicimnek örült kb. 8 hónapos kora óta.
Hogy naponta ötezerszer nyomja oda az ujjam valamelyik könyv valamelyik képére "Ezegy..." felszólítással, azaz nevezzem meg a bökdösött dolgot.
Hogy én naponta ötezerszer megteszem neki ezt.
Hogy felismeri a napocskát, oroszlánt, elefántot, cicát, labdát, könyvet, motort, cipőt, kutyát, zoknit, szőlőt, hintát, megszagolja a virágot.
Hogy csak tiszta pelusba kakál.
Hogy zabálja a szőlőt. És naponta kakál egy tömény szőlőhéj és -mag hurkát.
Hogy még mindig csak egy őrlőfoga van, és nagyon kínozza a másik három növésbenlévő dagadt.
Hogy nem kell neki se rágóka, se kenyér, se kétszersült, se keksz. Csak szőlő.
Hogy mért nem játszik a játékokkal, csak ha odaülök én is, és mutatom. Egyébként csak a könyvekkel foglalkozik.
Hogy mindenféle ülőalkalmatosságba IMÁD beleülni, ez nem túlzás.
Hogy nem elég nekem a saját kínkeservesen véghezvitt ruhavásárlásom és öltözködésem, most itt egy csepp leány, akit szintén az én fantáziátlan agyammal és lapos pénztárcámmal kell édesre és praktikusra (egyszerre!) öltöztetni.
Vissztekintés, mi volt egy éve:
Új mobil, ami jó videókat csinál. Így Micikémről már van mosolygós videó, persze ultracukker. Meglepi tesóköszöntés este, akkortájt Micc estefelé fürdetés előtt rendszeresen aludt fél órát. Szalóki Ágit hallgattunk már akkor.
2011. szeptember 22., csütörtök
2011. szeptember 12., hétfő
Nem unatkozunk túl sokat
A kisnaplóm még mindig nincs meg. Tekintettel arra, hogy nagyjából heti 30 másodpercet keresem, nem túl nagy csoda. Pedig milyen fontos információkat tudnék rögzíteni belőle! Pl. hogy naponta hányszor és hánykor, melyik mellemből etettem Micit (sokszor sokat), mennyit aludt napközben (keveset) stb. Még jó, hogy azt nem írtam fel, hányszor mentem ki pisilni.... Bezzeg az érzéseimre, na azokra lennék most kíváncsi, de azt hiszem, egészen egyszerűen annyira intenzíven élem meg még ma is a mindennapjainkat (1 éve meg főleg), hogy percenként írhatnék valamit. Ez meg ugye nem lenne túl előnyös a gyerekre nézve, merthogy ő meg akkor folyamatosan ordítana csak, hogy nem vele foglalkozom. Vagy akkor nem lenne annyi írnivaló? Circulus vitiosus.
Na szóval ami kihozta belőlem most ezt: megszületett csütörtökön reggel 9 óra 1 perckor Micc unokaöccse, OA. És igen, a monogramját már szinte tökéletesen ki is tudja, khm, mondani.
És igen, én is ugyanúgy elfelejtettem, milyen pici is egy érett újszülött, pedig ugye bő 13 hónap telt csak el.
És igen, őt is rögtön tudtam, hogyan kell fogni, nem csak a saját gyerekemet.
És igen, megkívántam ezt az időszakot. Nem, nem egy másik babát, hanem ha újraélhetném Micivel az első pár hónapot... Hogy jobban odafigyeljek rá, magamra, G-re, a gondolataimra, -----
Most jövök a babámtól, aki felébredt, de visszaaludt cicivel. A hétvégén 3 órát aludt mindkétszer délután, egy ébredéssel, jó lenne most is.
OA teljesen megnyugodott a hangomtól. Mondta is a húgom, hogy költözhetek hozzájuk :) - végülis mért ne!
Az én kis tojógalambom jól betojt a kórházban. Illegálisan a kórteremben tettem tisztába, meg szinkronban szoptattunk a tesókámmal, nagyon komoly volt.
Kutyalihegés az új tudomány, az egyik babavarrós csaj által inspirálva (vagyis inkább fogcsikorgatva, hogy az ő babája mennyi mindent tud, pedig egy cseppel sem okosabb, sőt, és Mici sokezerszer szebb, de a csaj iszony kioktató stílusú - de büszke voltam magamra, mert G nem vette észre, hogy nem csípem, jól lepleztem. Vagy inkább erre ne legyek büszke?)
Mert babavarrás is volt a hétvégén.
De ide inkább a gondolataim fognak kerülni. Az eseményeket megőrzik a fotók és a videók. A gondolatokat nem. Az elmúlt egy évem elveszett.
Nem vagyok naplóíró típus. Mindig olyan sutának éreztem leírva az érzéseimet. De Miciért kell. Pedig talán meg sem mutatom neki. Vagy csak ha gyereket vár majd. Szóval sok-sok év múlva.
Egy éve mi is volt?
Szokásos hétvégi családi összeröffenés. Micit akkortájt csak Rotyónak hívtam (sőt, Rotyátá, úgy illett rá). Még okrumpli is eljött, anyámék és tesók az ugye alap.
A jány kistigrisben a karunkon. Imádta, néha el is aludt. Beleóvatoskodtam már a hintába is néhányszor. Ezerszer megnéztük a Maroon 5 Misery című klipjét. Rotyó szerette a zenéjét, engem meg szórakoztatott a film.
Na szóval ami kihozta belőlem most ezt: megszületett csütörtökön reggel 9 óra 1 perckor Micc unokaöccse, OA. És igen, a monogramját már szinte tökéletesen ki is tudja, khm, mondani.
És igen, én is ugyanúgy elfelejtettem, milyen pici is egy érett újszülött, pedig ugye bő 13 hónap telt csak el.
És igen, őt is rögtön tudtam, hogyan kell fogni, nem csak a saját gyerekemet.
És igen, megkívántam ezt az időszakot. Nem, nem egy másik babát, hanem ha újraélhetném Micivel az első pár hónapot... Hogy jobban odafigyeljek rá, magamra, G-re, a gondolataimra, -----
Most jövök a babámtól, aki felébredt, de visszaaludt cicivel. A hétvégén 3 órát aludt mindkétszer délután, egy ébredéssel, jó lenne most is.
OA teljesen megnyugodott a hangomtól. Mondta is a húgom, hogy költözhetek hozzájuk :) - végülis mért ne!
Az én kis tojógalambom jól betojt a kórházban. Illegálisan a kórteremben tettem tisztába, meg szinkronban szoptattunk a tesókámmal, nagyon komoly volt.
Kutyalihegés az új tudomány, az egyik babavarrós csaj által inspirálva (vagyis inkább fogcsikorgatva, hogy az ő babája mennyi mindent tud, pedig egy cseppel sem okosabb, sőt, és Mici sokezerszer szebb, de a csaj iszony kioktató stílusú - de büszke voltam magamra, mert G nem vette észre, hogy nem csípem, jól lepleztem. Vagy inkább erre ne legyek büszke?)
Mert babavarrás is volt a hétvégén.
De ide inkább a gondolataim fognak kerülni. Az eseményeket megőrzik a fotók és a videók. A gondolatokat nem. Az elmúlt egy évem elveszett.
Nem vagyok naplóíró típus. Mindig olyan sutának éreztem leírva az érzéseimet. De Miciért kell. Pedig talán meg sem mutatom neki. Vagy csak ha gyereket vár majd. Szóval sok-sok év múlva.
Egy éve mi is volt?
Szokásos hétvégi családi összeröffenés. Micit akkortájt csak Rotyónak hívtam (sőt, Rotyátá, úgy illett rá). Még okrumpli is eljött, anyámék és tesók az ugye alap.
A jány kistigrisben a karunkon. Imádta, néha el is aludt. Beleóvatoskodtam már a hintába is néhányszor. Ezerszer megnéztük a Maroon 5 Misery című klipjét. Rotyó szerette a zenéjét, engem meg szórakoztatott a film.
2011. szeptember 5., hétfő
Jellemző...
...rám, hogy nagy agyasan kitaláltam, hogy előtúrom a tavalyi határidőnaplómat, mert abba írogattam sokáig a Mickával kapcsolatos dolgokat.
Vajon megtaláltam? Nem. De nem adom fel, meg fogom keresni.
A hétvége irtó mozgalmasra sikerült. Jó lenne már egy nyugis, de most meg a nagytesók fognak jönni, főzés és takarítás vég nélkül (sóhaj). Diplomás htb. Ez vagyok én.
Szóval Mici kifejlesztett egy olyan vigyorgást, hogy összehúzza a szemét, és megmutatja az összes fogát. Az übercuki kifejezés nem elég rá, de sajnos a szókincsem meglehetősen visszafejlődött az elmúlt egy évben :) - elég annyi, hogy oda meg vissza volt érte mindenki. Nem mintha enélkül nem lenne ellenállhatatlan, de úgy tűnik, ez még fokozható.
Csütörtökön őriztük a húgomat, szó szerint. 38 hetes terhes, egyedül lett volna éjszaka, ezért meglepte a család testületileg. Mi hárman, meg az ikertesója. Mint az oroszok :).
Pénteken egész nap náluk voltunk. Micc egy pillanatra sem állt meg. Többször beleült az autósülésébe törökülésben, felmászott a fotelbe, ott is ücsörgött kicsit, aztán ment egy pár tízezer km-t. Enni nem akart és aludni sem. Sebaj, végülis ennél fáradtabb már nem lehetek.
Szombaton eljöttek a szüleim, hoztak kisfűnyírót. Igen, ez elengedhetetlen kellék egy falusi gyereknek. Szerencsére a játékbabakocsiról és arról az iszonyú gagyi tolhatós bicikliről le tudtam őket beszélni. Egyelőre... A délutáni alvás megint horror volt, dél helyett kettőkor aludt el.
G egész nap motorozott.
De a hétvége szenzációja: Mici ráült a kismotorra és hajtotta - hátra, mert ugye kúszni is hátrafelé kezdett először, az az irány a tuti. Aztán egyszer csak előre is. Pár lépést, utána elakad a sarka, de nem sok jót jósolok magamnak az elkövetkezendő hetekre.
Vasárnap Bicskére mentünk. Először benéztünk G anyjához, Micc sokáig aludt a kocsiban. Utána G apjáéknál voltunk fél nyolcig, babgulyás, grillezés, sütizés. G öccsének a gyerekei horgásztak a tavakban. Mici hozta itt is a formáját, mindenkit meghódított.
Újabb szenzációk: mit mond a birka, mit csinál az oroszlán (segítek beeee, vááááá). Egyesek szerint azt is mondta, hogy bicikli, mások szerint azt, hogy fű. És egyik sem én voltam...
Tök- és kutyakajapakolgatás vég nélkül, a dísztökök belepróbálásra mindenki papucsába, illetve hogy melyik papucs funkcionál jobban táskaként - ilyen programpontok voltak még.
El ne felejtsem: négy nap alatti lila foltok száma 5, ebből a legdurvább a pofazacskón.
Egy éve:
Ezen a napon jött haza a húgom Angliából egy év au pairkedés után, akkor látta először Micit. Aki nem tudom hány kiló és hány centi volt akkor, mert ugye a a kisnaplómat nem találom, de nem csüggedek. A fényképek alapján a bőre már elég szép volt, viszont a feje tetején szinte teljesen kihullott a haj. Gyakorlatilag egyik napról a másikra. Nagggyon durván nézett ki, mint egy szerzetes.
Nagyjából egy éve voltam a 6 hetes kontrollon is, előtte meg beugrottunk a munkahelyemre. Mici menő farmercuccban, én aránylag jól néztem ki a mostanihoz képest (fejileg mindenképp). Akkortájt a Mézga család volt műsoron naponta 126-szor, meg a Virágéknál ég a világ. Napközbeni alvás nem volt zökkenőmentes akkor sem, de ennél azért egyszerűbb volt.
Vasárn
Vajon megtaláltam? Nem. De nem adom fel, meg fogom keresni.
A hétvége irtó mozgalmasra sikerült. Jó lenne már egy nyugis, de most meg a nagytesók fognak jönni, főzés és takarítás vég nélkül (sóhaj). Diplomás htb. Ez vagyok én.
Szóval Mici kifejlesztett egy olyan vigyorgást, hogy összehúzza a szemét, és megmutatja az összes fogát. Az übercuki kifejezés nem elég rá, de sajnos a szókincsem meglehetősen visszafejlődött az elmúlt egy évben :) - elég annyi, hogy oda meg vissza volt érte mindenki. Nem mintha enélkül nem lenne ellenállhatatlan, de úgy tűnik, ez még fokozható.
Csütörtökön őriztük a húgomat, szó szerint. 38 hetes terhes, egyedül lett volna éjszaka, ezért meglepte a család testületileg. Mi hárman, meg az ikertesója. Mint az oroszok :).
Pénteken egész nap náluk voltunk. Micc egy pillanatra sem állt meg. Többször beleült az autósülésébe törökülésben, felmászott a fotelbe, ott is ücsörgött kicsit, aztán ment egy pár tízezer km-t. Enni nem akart és aludni sem. Sebaj, végülis ennél fáradtabb már nem lehetek.
Szombaton eljöttek a szüleim, hoztak kisfűnyírót. Igen, ez elengedhetetlen kellék egy falusi gyereknek. Szerencsére a játékbabakocsiról és arról az iszonyú gagyi tolhatós bicikliről le tudtam őket beszélni. Egyelőre... A délutáni alvás megint horror volt, dél helyett kettőkor aludt el.
G egész nap motorozott.
De a hétvége szenzációja: Mici ráült a kismotorra és hajtotta - hátra, mert ugye kúszni is hátrafelé kezdett először, az az irány a tuti. Aztán egyszer csak előre is. Pár lépést, utána elakad a sarka, de nem sok jót jósolok magamnak az elkövetkezendő hetekre.
Vasárnap Bicskére mentünk. Először benéztünk G anyjához, Micc sokáig aludt a kocsiban. Utána G apjáéknál voltunk fél nyolcig, babgulyás, grillezés, sütizés. G öccsének a gyerekei horgásztak a tavakban. Mici hozta itt is a formáját, mindenkit meghódított.
Újabb szenzációk: mit mond a birka, mit csinál az oroszlán (segítek beeee, vááááá). Egyesek szerint azt is mondta, hogy bicikli, mások szerint azt, hogy fű. És egyik sem én voltam...
Tök- és kutyakajapakolgatás vég nélkül, a dísztökök belepróbálásra mindenki papucsába, illetve hogy melyik papucs funkcionál jobban táskaként - ilyen programpontok voltak még.
El ne felejtsem: négy nap alatti lila foltok száma 5, ebből a legdurvább a pofazacskón.
Egy éve:
Ezen a napon jött haza a húgom Angliából egy év au pairkedés után, akkor látta először Micit. Aki nem tudom hány kiló és hány centi volt akkor, mert ugye a a kisnaplómat nem találom, de nem csüggedek. A fényképek alapján a bőre már elég szép volt, viszont a feje tetején szinte teljesen kihullott a haj. Gyakorlatilag egyik napról a másikra. Nagggyon durván nézett ki, mint egy szerzetes.
Nagyjából egy éve voltam a 6 hetes kontrollon is, előtte meg beugrottunk a munkahelyemre. Mici menő farmercuccban, én aránylag jól néztem ki a mostanihoz képest (fejileg mindenképp). Akkortájt a Mézga család volt műsoron naponta 126-szor, meg a Virágéknál ég a világ. Napközbeni alvás nem volt zökkenőmentes akkor sem, de ennél azért egyszerűbb volt.
Vasárn
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)